luckEEEr.series-Clan

Mi küzdünk haver ha kell bárkivel ,mert a győzelem mindennél többet ér!!


 
Call of Duty 2 Játékleírás
A 2003-ban megjelent Call of Duty hatalmas sikereket ért el, több "Az Év Játéka" címet és díjat sepert be. Elképesztõ háborús hangulatával, hanghatásaival, 3 különbözõ kampányra épülõ játékmenetével azt hiszem, ez nem is csoda Az Infinity Ward elsõ játékával elérte azt, amit más fejlesztõ máig nem tud. Nem volt kérdéses a kiegészítõ érkezése sem. 2004-ben került a boltok polcaira a Grey Matter Studios szárnyai alatt fejlesztett United Offensive. Továbbfejlesztett Multiplayer-ével, és még monumentálisabb csatáival az utóbbi idõk legnagyszerûbb kiegészítõjévé vált háborús játékok terén. Majd pedig jött a 2005-ös év, és ezzel a Call of Duty 2.

Dolgok, amik változtak: A legszembetûnõbb újdonság egyértelmûen az új garfikai motor. Az Infinity Ward nem bízta másra a melót, így saját maga készítette. A screenshotok elárulják, hogy nem végeztek rossz munkát. Hatalmas területeket fogunk bejárni és megcsodálni. Fantasztikus a füstgránát kiterjedõ "lepedõje", a homok- és hóviharok, valamint a karakterek kidolgozása. A legjobb az egészben, hogy még egy gyengébb gépen is szépen elfut, nem minimum beállításokon.

Másik remekbeszabott újítás az úgynevezett Battle Chater System. Ennek köszönhetõen az AI feltudja térképezni a környezetet, az ellenség pozícióját, a jármûvek közeledését. És ezt a tudtunkra is adja! Megmondja, hogy hol van az ellenség, melyik házban, hányadik emeletén és melyik ablakban. Pörfekt!

Érdekes, ámbár merész újítás a regeneráló rendszer. Ha sok ólmot kapunk magunkba, akkor nem egészségügyi csomagok keresésével kell foglalkozni, hanem félrehúzódunk, és hõsünk kvázi meggyógyítja magát. Ez gyakran megkönnyíti helyzetünket, de Veterán módban már nem olyan egyszerû és könnyû a dolgunk...

A pályák is nagyobbak, élvezetesebbek és több úton végigjárhatók.

És amik SAJNOS nem: Akármennyire is hangulatos és élvezetes játék a Call of Duty 2, megvannak a hibái (bár nem sok). A szkriptek, és a még mindig elég lineáris játékmenet. Az ember teljesen jogosan érez késztetést, hogy újra és újra végigvigye, amivel nincs is gond az elsõ 2-3 alkalommal. De ezután a játékos már szinte kívülrõl tudja az ellenfelek helyét, és ez kicsit sokat ront a dolgon.

Másik, számomra kicsit negatívum a szovjet társaink elég bugyuta és már-már nevetésre késztetõ beszéde, amelyet már a CoD és a CoD: UO-nál is mindenki a pokolra kívánt. Sokkal élvezetesebb lenne meglátásom szerint, ha tényleg oroszul beszélnének az elvtársak, és angolul alatta lenne a felirat. Szerintem...

Fegyverek: Errõl nem szeretnék túl sok mindent mondani, hisz Fegyverleírás is készül más(ok) által, így inkább a fegyverekhez tartozó dolgokról mondok pár szót.

Mesterlövész puskánk használatakor már visszatarthatjuk lélegzetünket, s ezzel pontosabban és halálosabban tudunk lõni, Ehhez járul még egy hangeffekt is, amely tulajdonképpen a környezet hangjainak lehalkítása. Egyszerû, de megnyerõ és hangulatos.

Továbbra is adhatunk barackot fegyvereink tusával csúnya ellenségeink fejére. Ám ha rám hallgattok és a Shiftet használjátok puskatussal való ütésre, akkor a "Beragadó billentyûk" billentyûparancsát kikapcsoljátok, mivel az alapból a Shift 5-szöri lenyomása.

A Call of Duty 2-ben gránátjainkat már egy gomb lenyomásával eldobhatjuk. Füstgránátból is kapunk kezdéskor 4-et, ami nagyon hasznos olykor. Márcsak taktika és látvány szempontjából is.

Multiplayer: Röviden és tömören REMEK!! Aki már a Call of Duty 1-et is szerette multiban, akkor ezt is fogja..garantálom. Az új PATCH-ben már megtalálható a Punkbuster, aminek hiánya a játék megjelenésekor nagy felháborodást keltett tisztességesen játszó FAN-ok körében. Az akció folyamatos, sosem érzed, hogy unalmas lenne. A pályák is remekül vannak elkészítve, a lövésztõl az assault-os RAMBO-ig mindenki megtalálhatja rajtuk az ellenséghez vezetõ utat. FONTOS: a tiszta, értelmes és jó COD-os sosem szidja a másik anyját, fõleg úgy, hogy még be is írja játék közben. Szóval ezt kerüljétek, mert csak gond lesz belõle.
Játékmódokból a jól megszokott Deathmatch, Team Deathmatch, Capture the Flag, Search and Destroy és a Headquarters köszön ránk.

Minimum gépigény:

  • 100% DirectX ® 9.0c kompatibilis 3D videokártya hardveres gyorítással, 64 MB videomemóriával
  • 100% Windows ® 2000/XP kompatibilis egérrel és billenytûzettel
  • Pentium ® IV 1.4GHz or AMD Athlon� 1.4GHz
  • 256 MB RAM (512 MB ajánlott)
  • 100% DirectX ® 9.0c kompatibilis 16 bites hangkártya
  • 4.0 GB tömörítetlen szabad hely a merevlemezen ( plusz 600 MB Windows ® 2000/XP swamp fájlnak)
  • 2x sebességû DVD-ROM meghajtó

Hazánkban Normál és Gyûjtõi kiadásban jelent meg. A Gyûjtõs kiadás egy extra DVD-t tartalmaz, melyen videó található a készítésrõl, interjú egy Pointe du Hoc-i veteránnal, képgaléria, valamint 2 Single Player pálya végigvitele található.

Mindent összevetve a legjobb háborús játék, amit eddig kiadtak. Élvezetes, monumentális csaták, gyönyörû grafika, pokoli jó hangeffektek, remek single player kampány, és megunhatatlan Multiplayer. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Fejlesztõ: Infinity Ward
Kiadó: Activision
Hivatalos honlap: www.callofduty.com
Írta és összeállította: Erdei Ferenc ( zAvT1Rs:. )






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Lavado Tenerife Sur

► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR!

lavado.hupont.hu

2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

3. Lámpa alkatrészek

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

4. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.

► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.

lezaras.hupont.hu

5. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól

► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért!

lazarasiutmutato.hupont.hu

6. Kasza Tamás: Lezárási Technikák

► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ.

lezarasitechnikak.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

7. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

8. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

9. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu

10. OLCSÓ TEHERTAXI BUDAPEST

► BUDAPESTEN BÚTORSZÁLLÍTÁS, FUVAROZÁS, VÁSÁROLT BÚTOR HÁZHOZSZÁLLTÁSA, ALBÉRLETES KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN GYORSAN RUGALMASAN.

budapestitehertaxi.hupont.hu

11. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

12. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

13. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

14. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

15. csajsziklapjahupont.hu

► az oldalon minden ami csajos és tinis és twilight

szabokriszta.hupont.hu

16. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

17. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

18. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

19. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

20. GYORS ÉS EGYSZERŰ RECEPTEK

► EGYSZERŰEN ÉS GYORSAN ELKÉSZÍTHETŐ RECEPTEK LÉPÉSRE KÉPEKKEL

gyorsreceptek.hupont.hu

21. újra szerkesztésnek indul...

► Kagylózdd!

ufomania.hupont.hu

22. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

23. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

24. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

bardudvarnok.hupont.hu

25. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

26. Divat, sztárok, idézetek, ruhák és minden ami kell *-*

► Sztárok ,divat,Legjobb zenék, kedvenc előadók, legmenőbb cuccok különleges eseményekre és sulis dolgok-cuccok szünetekre...Csak itt és csak most... :) Mert ide érdemes benézni <3 És lécci mindenki lájkolja a Facebookos oldalunkat íme: https://www.fac

iszaszi.hupont.hu

27. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

28. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

29. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

30. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

31. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

32. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

33. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

34. KERMA FALVÉDŐK

► Ha fal, akkor falpanel! Ha falpanel, akkor KERMA! Modern falvédők a gyártótól!

falvedo.hupont.hu

35. -¤ Cabal Online ¤-

► Welcome to Cabal World

hunters.hupont.hu

36. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

37. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

38. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

39. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

40. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

41. GOBELINEK

► 1991 óta működő nagykereskedelmi cégünk kötőfonalak, kézimunka alapanyagok, gobelinek, osztotthímzők, horgolók és egyéb kézimunkával kapcsolatos termékek forgalmazásával, importjával és exportjával foglalkozik.

gobelin-fonal.hupont.hu

42. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

43. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

44. BABAKUCKÓ

► Üdvözöllek kedves látogató!Itt babáknak és mamáknak való praktikus dolgokat találsz.Érdemes gyakran nézelődni,mert folyamatosan töltögetek minőségi termékeket,családbarát árakon.Köszönöm,hogy benéztél,kellemes böngészést.

babakucko-tokol.hupont.hu

45. www.u-z.@.hupont.hu

► Városom,Súlyemelés,Érdekességek,

u-z.hupont.hu

46. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

47. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

48. Csajos Világ

► Dream to reality - Transformation

amazing-life.hupont.hu

49. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés

► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés

keresooptimalizalaspest.hupont.hu

50. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

51. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

52. Alma kedvenc oldala!Sztárok STB!!!

► Képek,hírek,sok más dolog egy helyen.Vigyázz ez ütős lesz.Gyere és nézz is vissza többször!

starokmindenhol.hupont.hu

53. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

54. W.I.T.C.H.&AVATAR

► EZ az oldal a W.I.T.C.H. es Avatar Aang legendaja cimu sorozattal foglalkozik.

avatar.hupont.hu

55. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

56. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

57. Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

► Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.

hmvkezitortenet.hupont.hu

58. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

59. EZER RECEPT EGY HELYEN

► Naponta frissülő internetes – online - magazin, melyben szó esik ismert, és kevésbé ismert emberekről, tájakról, városokról, eseményekről, humorral, zenével, gasztronómiával fűszerezve. Mindezt megtalálod egy helyen, az Új Gastrovat Magazinban

ezerreceptegyhelyen.hupont.hu

60. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

61. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lillyesmiranevelde.hupont.hu

62. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

63. TENGERI KAJAKKAL A BALATONON

► EVEZZ, KAJAKOZZ A MAGYAR TENGEREN !

balatonkajak.hupont.hu

64. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

65. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

66. Purhab szigetelés Csongrád megyében

► Zárt cellás purhab szigetelés garanciával. Födém szigetelés, fújt szigetelés.

purhabszigeteles.hupont.hu

67. Idézetek*(L)

► Remélem tetszeni fog az oldal:)*

kittiii.hupont.hu

68. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

69. Akác fa oszlopok a kertben

► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop

akac-oszlop.hupont.hu

70. Garai András NET Misszió

► "Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón

garainyh.hupont.hu

71. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

72. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

73. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

74. JÓGA - mindenkinek :)

► ~ - ~ - ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ - ~ - ~ Előd Tünde ~ Veresegyház

babajoga.hupont.hu

75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

developer.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 2
Heti: 16
Havi: 40
Össz.: 34 895

Látogatottság növelés
Oldal: Játékleírás
luckEEEr.series-Clan - © 2008 - 2026 - luckerseries.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »